Gyurcsányék kártérítést sürgetnek az indoklás nélkül kirúgottaknak
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, kezdeményezzen törvényjavaslatot azért, hogy az indoklás nélkül elbocsátott közalkalmazottak kártérítést kapjanak.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, kezdeményezzen törvényjavaslatot azért, hogy az indoklás nélkül elbocsátott közalkalmazottak kártérítést kapjanak.
Szakszervezetek felkérik azokat a politikusokat, akik részt vettek a strasbourgi emberi jogok bírósága által kifogásolt, a kormánytisztviselők indokolás nélküli elbocsátását lehetővé tevő törvény megalkotásában, nyilvánosan ismerjék el tévedésüket és kezdeményezzék az érintettek anyagi kárpótlását.
Elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és igazat adott annak a magyar kormánytisztviselőnek, akit indoklás nélkül bocsátottak el állásából 2010 szeptemberében egy olyan jogszabály alapján, amelyet később az Alkotmánybíróság megsemmisített. Az államnak hatezer eurós nem vagyoni kártérítést és háromezer eurós eljárási költséget kell fizetnie.
A kormány új önéletrajz-írási követelménye riadalmat kelt a munkavállalóknál, ez semmi más, mint egy új adatgyűjtés – mondta a Magyar Közalkalmazotti és Köztisztviselői Szakszervezet főtitkára a Klubrádióban.
A háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék - írja a Népszabadság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra (KIM) hivatkozva.
Ismét indokolni kell a kormánytisztviselők és a köztisztviselők felmentését, akik méltatlanságra és bizalomvesztésre hivatkozva is meneszthetők lesznek - döntött hétfő délután a parlament. A jogvitákról a jövő év januárjától kormánytisztviselői döntőbizottság határozhat. Mindhárom ellenzéki párt nemmel szavazott a
Május 31-ig további indoklás nélküli elbocsátások várhatók, az időpont után ugyanis már indokolni kell az elbocsátást - írja a Népszabadság.
Jövő év január 1-jével létrejöhet a kormánytisztviselői döntőbizottság, amely országos hatáskörrel rendelkező, belső jogorvoslati fórum lenne.
Az Országgyűlés ma kezdődő kétnapos ülésén határozathat a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslatról, amennyiben a parlament a kormánypárti képviselők által benyújtott formában fogadja el az előterjesztést, akkor a jövőben valamennyi zárt közforgalmú térben és munkahelyen tilossá válik a dohányzás.
Méltatlanság, bizalomvesztés, illetve nem megfelelő munkavégzés esetén fel kell, létszámcsökkentés miatt pedig fel lehet menteni a jövőben a kormánytisztviselőket és a köztisztviselőket - a többi között ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet pénteken nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a köztisztviselők indoklás nélküli felmentését lehetővé tévő törvényi rendelkezést. Az MSZP az indoklás nélküli elbocsátások leállítását követeli, a Jobbik aggodalmai beigazolódásaként, megnyugvással veszi tudomásul az Alkotmánybíróság keddi döntését. A Fideszt nem érte váratlanul az Alkotmánybíróság döntése, az LMP szerint a Fidesz sem vonhatja ki magát az alkotmány hatálya alól, a KDNP pedig még tanulmányozza a döntést.
A kormánytiszviselők indoklás nélküli elbocsátása alkotmányellenes - de május 31-ig még érvényben van a jogszabály. Az állásukat vesztett munkavállalóknak sok lehetőségük nincs a jogorvoslatra, de a helyzet nem reménytelen. Az érintettek mozgástere szűk, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy az Alkotmánybíróság dönthetett volna-e másként. A köztisztviselőket érintő hasonló szabályozás pedig még csak a jövőben kerül a bírák elé.
Az MSZP közjogi kabinetjének vezetője az Alkotmánybíróság keddi határozata nyomán felszólítja a kormányt, hogy a továbbiakban függessze fel az indoklás nélküli kirúgásokat.
Az alkotmányjogász szerint a május 31-ei hatállyal való megsemmisítés kiegyezés a politikával.
A kabinet a jövőben, az alkotmányozás során, valamint a kormány-tisztviselői életpályamodell kialakításakor is kiemelt figyelmet fordít az Ab-döntés és annak indokolásában kifejtett szempontok figyelembe vételére.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt ez év május 31-i hatállyal.
A Népszabadság szerint az indokolás nélküli elbocsátás miatt eddig csaknem harminc egykori kormánytisztviselő fordult már a Fővárosi Bírósághoz.
A címzetes főjegyző, Bene Magdolna javaslatára a fideszes többségű tatabányai közgyűlés csütörtökön indoklás nélkül menesztette állásából László Ferenc aljegyzőt, aki 2001 januárja óta töltötte be a tisztséget.
A szakszervezet kérése ellenére sem vizsgálja az Európai Bizottság a közigazgatásban dolgozók indoklás nélküli elbocsátását lehetővé tevő törvénymódosítást.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint a kormány magának és támogatóinak, talpnyalóinak mindent megad, a dolgozóknak semmit, mindez ellen viszont tiltakozni nem lehet majd, mert korlátozzák a sztrájkjogot.